Trieszt

Trieszt kikötővárosa félórányi autóútra fekszik Monfalcone-tól. Már a gyönyörű tengerparti út miatt is érdemes elindulni.

A Habsburg Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként. A 20. század elején a város a Birodalom negyedik legnagyobb városa volt (Bécs, Budapest és Prága mögött). Itt határozták meg az Adria feletti magasságot mint a korábbi hazai magasságmérés alapját is. A város a Saint-germaini békeszerződéssel került 1918-ban Olaszországhoz. 1945-ben Jugoszlávia a vegyes lakosságú környékével együtt a magáénak követelte, így lett a hidegháború egyik konfliktuspontja, majd 1954-től ismét Olaszország része.

Trieszt gyönyörű látnivalói közül néhány:

Miramare-kastély (Castello di Miramare). A belvárostól mintegy 3 km-re álló 19. századi romantikus kastély, amely Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére épült.

Piazza Unita d'Italia. A mintegy 12.000 négyzetméteres tér közvetlenül a tenger mellett fekszik, csodaszép épületekkel határolva körül a századfordulóban épült paloták találhatóak. Tenger felőli részén eredetileg kikötő volt.

Villamos Opicina-ból a hegyekbe. A Piazza Oberdanról indul a Trieszt-Opicina kisvasút.

Molo Audace: a tengerbe nyúló móló, 1918-ban nevezték el az első ideérkező rombolóhajóról. A Molo Audance a turisták egyik kedvelt nevezetessége, a tenger óriási kék vízének látványa, a tiszta kék ég, valamint a naplemente vörös és narancs színe, illetve romantikája hosszú évek óta vonzzák a romantikát kedvelőket.

Nagy Csatorna (Canale Grande). Az 1756-ban létrehozott mesterséges kikötő a mai város egyik meghatározó jelképévé vált. Még ma is több tucat vitorláshajó horgonyoz a Canale-Grande mentén. Két helyen is híd szeli át. A tengertől távolabb eső Vörös-híd mellett találjuk a zöldség- és gyümölcspiacot. A csatorna végében áll Csodatevő Szent Antal temploma. Míg tőle jobbra a szerb-ortodox Szent Szpiridon templom.

Velence (Venice)

Az autópályán kb. 1 órányi autóútra fekvő csodálatos Velence az Adriai-tenger északi részén lévő mocsaras Velencei-lagúnában, 118 kisebb-nagyobb szigeten fekszik, két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között. A szigetvilág valamivel több mint 7 km2-re terjed ki. Az egykor tengeri és kereskedelmi nagyhatalom, valamint az üveggyártás központja, ma is nagy történelmi, kulturális, társadalmi és közigazgatási jelentőséggel bír. A középkorban a Velencei Köztársaság központja, ma gazdag kulturális élet folyik itt. 1987 óta Velence és a környező lagúna az UNESCO Világörökség része. A város főleg a turizmusból él, évente megközelítőleg 25 millió turista keresi fel a világ minden részéről, ezzel Velence a világ egyik leglátogatottabb városa.

A város eredete a népvándorlás idejére nyúlik vissza, a Venezia név talán a velencei/benetiai törzsek után ragadt rá a területre, amikor a veszélyeztetett barbárok a lagúna sáros szigetein kerestek maguknak menedéket. A föld és nyersanyag hiányától függetlenül, fokozatosan alakították itt ki, a kelet-mediterrán térségben városukat. A velenceieknek csakhamar sikerült megvédeniük magukat erőteljes haditengerészetükkel és az ügyes diplomáciával, még a nyugati és a keleti birodalmak érdekszférái között is hasznot tudtak húzni. Velence így gazdag és magabiztos patrícius köztársasággá vált, saját választott testületekkel (a dózse vezetésével - először 697-ben említik) és hatalmas befolyással rendelkezett a Földközi-tenger keleti részén. A város már a középkorban aktívan részt vett a keresztes hadjáratok szervezésében és a térség legnagyobb pénzügyi központjává fejlődött, és egy erős gyarmatbirodalmat hozott létre. Napóleon 1797. május 12-én megszüntette a közel ezer éves Velencei Köztársaságot. Először Ausztriához került, majd a Napóleon által létrehozott Itáliai Királysághoz. Napóleon bukása után a város újra Ausztria fennhatósága alá került, majd az 1866-os porosz-osztrák háborút lezáró prágai békeszerződés értelmében az újonnan megalakult Olasz Királysághoz csatolták.

Verona - Rómeó és Júlia

Verona mintegy 2,5 órás autóútra található a kempingtől.

Shakespeare Rómeó és Júliáját először 1540 körül egy itáliai szerző, Luigi da Porto írta meg, ennek átdolgozása az ismert színdarab. Valószínűsíthető, hogy Rómeó és Júlia a valóságban nem léteztek, az egymással gyűlölködő két nemesi család azonban igen. CASA DI GIUILETTA - A Via Cappello 23. szám alatt álló épület egykoron a Capulet, azaz a Del Cappello család otthona volt, de a nevezetes erkélyt csak 1930 körül építették meg. Az épület belsejében azóta múzeumot rendeztek be. A pici udvarba ingyenes a belépés, az erkélyre 6 euróért lehet felmenni. Az utcában üzletek sorakoznak, amelyek mindenféle ajándékot kínálnak a szerelmeseknek sok-sok piros szívvel. És amit még feltétlenül érdemes tudni: hétfőnként Júlia házában házasodni is lehet, majd az erkélyén fotózkodni.

CASA DI ROMEO - A Via Archa Scaligiere 2. szám alatt áll a nagy boltíves kapujú középkori eredetű épület, mely a Montague, azaz a Montecchi család háza, melyet csak kívülről lehet megszemlélni, ugyanis az épület magántulajdon.

TOMBA DI GIULIETTA - A szerelmespár mítoszát követve akár Júlia sírját is megtekinthetjük. A vörösmárvány szarkofág az egykori San Francesco al Corso kolostor udvarán állt, a történet idején ez volt az egyetlen ferences kolostor a városfalon kívül.

ESKÜVŐ VERONÁBAN - További eskető helyszínek találhatók a Palazzo Barbieri városházán, a Palazzo della Ragione épületében vagy a freskómúzeumban, ahol Júlia szarkofágja található, és ahol 400 illetve 200 euróért adják össze a párokat, míg az eskütétel Júlia erkélyén 50 euróba kerül. Ezeken kívül még legalább egy tucatnyi villa kínál hasonló lehetőséget szerte Veronában. Helyszínenként különböző kategóriájú ceremóniák rendelhetők, 30 és 60 percesek.

Az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Verona nevezetességeinek sorában számtalan régi épületet találunk, melyek közül a leghíresebbnek egyértelműen a Piazza Bra téren álló Veronai Aréna számít, ahol még ma is tartanak zenei rendezvényeket.

Grado

Grado festői szigetvárosa, amit kis Velenceként is emlegetnek, autóval két középkori - úttá alakított - gáton közelíthető meg. Az egyik gáton Aquileia felől, míg a másikon Monfalcone felől (kb. 25 perc) jutunk a térség egyik leghíresebb fürdőhelyére. A kisvárost körülbelül kétezer éve lakják, akkoriban Aquileia kikötője volt, majd annak vetélytársává is emelkedett. A történelmi belvárost (Grado Vecchia) az 5. században építették ki, miután Attila hun király seregei elől, Velencéhez hasonlóan, a környék lakossága Grado lagúnájának szigeteire menekült. Később a települést csak a velencei hajóhad tengeri győzelme mentette meg a dalmát kalózok dúlásától. 

Redipuglia

A Monfalcone-tól autóval 10 percre található Redipuglia fölé emelt, 1938-ban felavatott haditemető a világ egyik legmonumentálisabb, legdrágább és legmerészebb I. világháborús emlékműve. Mindezek miatt egyben a legnépszerűbb is. A helyszínt magyar katonák védték az olasz hadsereg ismétlődő támadásai ellen. Azért volt fontos pozícióban a háború folyamán, mert a csúcsról ellenőrizhető az Isonzó alsó folyásának és Gorizia város környékének egy tekintélyes része. A Fogliano Redipuglia és Sagrado közti terület ma is tele van szórva lövészárkokkal, kavernákkal és emlékművekkel, az első világháborús véres összecsapások emlékeivel.

Palmanova

Palmanova városa fél órányi autóútra fekszik Monfalcone-tól. A XVI. évszázad végén alapították a velenceiek, mint erődvárost, hogy képes legyen ellenállni a törökök ostromának. A város egyedülálló 9 szögű csillag alakzata már az első pillanattól kezdve magára vonja a figyelmet. A Piazza Grande hatszög alakú főtere, a város központja, ahol hétfőnként szabadtéri piac vonzza a látogatókat. Palmanova városa 2017-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára is.